Az ökörszem és a medve

- Jól van - szólt a róka - de milyen jelben állapodjunk meg?
Erre nem mondott senki semmit. Végre a róka azt mondta:  - Az én farkam jó hosszú, lompos. Mikor a farkamat magasra emelem, azt jelenti, hogy minden jól van, és akkor előre lehet nyomulni. De ha behúzom, akkor baj van, szaladjatok, amerre láttok.

Csak úgy

És mert nem létezik ember, aki nem járt még így:)

Biztos tudod, milyen az, amikor magával ránt a dolgok folyása. Normál esetben a szavakat az agy a száj felé küldi, és valahol útközben az ember rászán egy pillanatot arra, hogy leellenőrizze őket, csak hogy lássa, tényleg azok lettek megrendelve, meg hogy szépen be is vannak csomagolva, hogy aztán bebugyolálva a szájpadlás felé tessékelje őket, majd ki a friss levegőre. De amikor az embert magával rántja a dolgok folyása, a dolgok ellenőrzési része gyakran kiesik...

Október

Állsz a parton. Kés van a kezedben.
Szemedben könny, szívedben harag.
Ordításod szétfoszlik a csendben.
Ölsz. És végül: megölöd magad.

 

Csak az ágak, csak az ágak maradtak,
a pőre váz, a csupasz szerkezet,
a húsból-vérből kivetkőzött csontok,
az élet helyett az emlékezet.

Tél szerelme - nyár sóhaja

....mikor utoljára együtt voltam Veled
szobámba varázsoltad a Világegyetemet....

Fehér hajó úszik a tengeren,
rajta  a matróz oly védtelen,
Hullámok csókolják homlokát,
szívében kitavaszodott a világ.

Hol volt, hol nem volt...

Az élet, mint egy színielőadás. A darab főszereplőjének állandósága mellett szereplők jönnek-mennek, a sors (a nagy Rendező) hetykén bánik a cselekménnyel, hol tragédia, hol komédia, néha tragikomédia, de a főszereplő nem vonulhat le a színről, csak mikor a függöny végleg lemegy.
 
Nincs olvasó- és főpróba, nincs jelmezes próba, nem ismerhető a darab következő öt perce sem. Improvizáció az egész. Előre nem látható cselekményszálak végestelen végig szövik át, keresztbe-kasul a darabot. A jobb ajtót már jól előre lezárta a Rendező; azt csak a mellékszereplőknek nyitogatja; azt is kénye-kedve szerint.
 
A főszereplő csak kapkodja a fejét, még akkor is, ha szándékai szerint zajlik az adott epizód. Az adott epizód. Az egész mű pedig csak a végéről visszanézve tűnhet koherensnek. Konzekvensnek viszont még akkor sem. Soha. Épp ez adja a darab egyik értékét: egyszer fenn, egyszer lenn. De játszani, azt kell!
 
A főszereplő számára véletlenszerűen (vagy sorsszerűen?!), random jönnek a mellékszereplők. Színre lépnek karakterek, s velük érzések, gondolatok, eszmék. A bal ajtón belépnek, játszanak (olykor vele), csűrik-csavarják a cselekményt, befolyásolják a széljárást, nevetnek és nevettetnek, sírnak és ríkatnak. Hisz ezért vannak. Létük legfőbb értelme – a főszereplő szemszögéből – az, hogy alakítsák őt. Mozdulatait, világlátását, vágyait, örömeit, félelmeit, ízlését. Tágítsák látókörét. Hogy ő is alakíthassa az övéket. Jól vagy rosszul. Ezt előre nem (sőt még közben sem) lehet tudni. Jót s jól. Vagy rosszat s rosszul.
 Megszokni (meg nem szokni), megszeretni (megutálni), elfogadni (el nem fogadni), elhinni (el nem hinni). Nem egy perc feladata. És az eredmény sosem konstans. Úgyhogy alkalmasint kezdődik elölről: megszokni (meg nem szokni), megszeretni (megutálni), elfogadni (el nem fogadni), elhinni (el nem hinni). Végtelen körforgás. Kapcsolatok tavasza, nyara, ősze és tele. Elmúlása. Kimúlása. Lezárása. Le nem zárása. Elfeledése. El nem feledése.

Kétszerkettő

A matematikán kívül sohasem fordul elő, hogy kétszer kettő pontosan négy.

Fiúk- lányok :)

Jobb lenne talán, ha nem meggyőzni, hanem megérteni akarnánk egymást. El kell fogadnunk a másikat, mert megváltoztatni úgysem tudjuk.  És tanulni kell.
Először meg kell tanulni a másik nyelvén. Aztán adni. Melegséget, szeretetet.
S akkor majd kapunk is.
Ugyanezeket.