Szív Ernő

Mindez Herznek akkor jutott az eszébe, amikor a kastély tágas padlásszobájában egy nápolyi közjogász, Giovanni Francesco Gernelli Carrerinek a levelét olvasgatta, melyet a férfiú egy Pimpella nevű hölgyhöz írt. Az olasz 1686-ban, Buda ostromakor járt Magyarországon, vagyis nem olyan régen, állításai joggal tekinthetők manapság is aktuálisnak. Egy nép alapvetően nem változik meg háromszáz év alatt. Ezt írta az olasz humanista:

„A mai magyarok harcias és vad külsejűek. Kegyetlenek, büszkék, bosszúvágyók, egyenetlenkedők, fösvények és babonásak… Pórjaik durvák és ravaszak, továbbá képmutatók. A főurak viszont méltóságteljesek, ellenben pazarlók, és egyaránt gyűlölik a törököket és a németeket. A magyar nem józan nép….”

Herz megállt a kastély padlásszobájának nagytükre előtt, s aggályos figyelemmel bámulta magát. Jó tisztában lenni a dolgokkal. Ha ő személyesen, mint Herr Herz, azt is gondolta magáról, hogy szerény, nyíltszívű és barátságos, talán jóképű is, ráadásul egyetlen nap alatt a szívébe zárta a kedvesen mosolygó, segítőkész ittenieket, most ama belátással gyarapodott, hogy mindeközben, mint magyar, éppen az ellenkező jellemvonásokat is képviseli, vagyis tehát harcias, torzonborz külsejű, fösvény, ráadásképpen utálja az ittenieket.