Kétszerkettő

A matematikán kívül sohasem fordul elő, hogy kétszer kettő pontosan négy.

Fiúk- lányok :)

Jobb lenne talán, ha nem meggyőzni, hanem megérteni akarnánk egymást. El kell fogadnunk a másikat, mert megváltoztatni úgysem tudjuk.  És tanulni kell.
Először meg kell tanulni a másik nyelvén. Aztán adni. Melegséget, szeretetet.
S akkor majd kapunk is.
Ugyanezeket.

Eső

Ha az eső közeledtét érezte, Imre kitárta az ablakot, hogy hallhassa az első koppanásokat. Azt mondta, az esőben az a legszebb, ahogyan elkezdődik. Óvatosan, szinte szemérmesen hullnak alá az első cseppek, majd csend támad, hogy hirtelen vad dobolásba fogjon a világ. Különösen növények között, kertben, hatalmas levelek között szép ez!

A titkok természete

Mégis van titkod?

Nem akarok titkolni előled semmit. Az ember a saját titkainak sem föltétlenül a tudója.
Olykor a saját titkunkat se mi mondjuk el. De vigasztaljon fiam, hogy elbeszélik mások.

Amit az ember elmond, már nem lehet titok? a gyerek csalódottnak tűnt.

Elmondod, és látod, mégis titok marad, mosolygott a férfi. Ilyen ez. Nem bonyolult.

Fájdalom és szerelem

Igaz, hogy a fájdalom elfáraszt, de míg gyötörni tud, ébren tart. S ha te meghalnál, mint egy virág, csak ő, a fájdalom alszik el benned, míg te tovább virrasztasz mindenki másban, aki valaha is szeretett téged.

Emlékek

Jársz majd szerte a világban, ha szerencséd lesz. S emlékszel városokra, emberekre és otthonokra, hol meleg ételt, jó szót kaptál. De az emlékeidet nem te hívod, jönnek kéretlenül, rád törnek, segítenek, szorongásodat kérik, és nem érted, miért ez vagy az a kép akar tőled valamit. Nem lesz hatalmad fölöttük, ha folyvást beszélsz róluk, akkor sem.

A stílus

Nem moralistának kell lenni, hanem stílusosnak! A stílus nem egyéb, mint a tartalom térfogatának a kitágítása, mindannak, ami vagy, illetve annak, ami lehetnél! A helyes és jó stílus az egész világot kísérti. Megszületünk, élünk, eszünk és nemzünk, és egy napon ránk hányják a földet, ennyi az egész. Ám a teremtésnek máris stílust és elevenséget ad a bűn, a szeretetnek a kereszthalál, az emlékezésnek pedig a felejtés szépsége.

Tanulási folyamat, avagy a változás

A dolgok, melyek addig feketék vagy fehérek voltak, árnyalni kezdték a színüket, egymásból következtek, feltételei lettek egymásnak, s gyakran helyet cseréltek.

Megtanulta az értelem nélküli kegyetlenség természetét, aminek nyomában múló fájdalom, de nem múló gyűlölet fakad, megtanulta a lélek nyomorúságát, a megaláztatást, az éhséget, az emberi korlátoltság önbizalmát, és megtanulta a türelem erejét is, és főként megtanulta, hogy a legnagyobb reménytelenség közepette sem szabad azt hinni, ne akadhatna kiút.

Víz

A legjobb játéka az volt, hogy belebámult a napba, már lángban állt az egész világ, már vak volt, mire gyorsan a folyóra pillantott, s az mintha égő mézből lett volna. Szélfújásban a hajó orrába futott, mert a szél úgy járkált, futott a vízen, ahogy az emberek a földön, fodrokból és egymásra nyalintó hullámokból utakat rajzolt, máshol lesimogatta, tükörsimává tette a folyó hátát. A víz illatát szerette a leginkább. Mély és gazdag illat volt ez, úgy nyugtalanított, hogy bár barátságot kínált, a titkait nem fedte fel. Békés rothadás, vad és törekvő élet, elfolyó szomorúság, a homokos partokba vackoló boldogság tudása éppúgy keveredett a víz illatában, mint a gyűlölet.

Nők

Mi, nők, amikor az életünk értelmét vagy a megismerés útját keressük, mindig a négy klasszikus archetípus valamelyikével azonosulunk.

A Szűz (és itt most nem a szexualitásról beszélek) az a típus, aki a teljes függetlenségen keresztül keresi az utat, és mindent, amit tanul, annak köszönhet, hogy képes egyedül szembenézni a kihívásokkal. A Mártír a fájdalomban, az odaadásban és a szenvedésben találja meg az önmegismerés módját. A Szent a határtalan szeretetben találja meg élete értelmét, és abban a képességben, hogy úgy adjon, hogy nem kér cserébe semmit. A Boszorkány pedig a teljes és határtalan gyönyört keresi, hogy ezzel adjon értelmet létének.

Szív Ernő

Mindez Herznek akkor jutott az eszébe, amikor a kastély tágas padlásszobájában egy nápolyi közjogász, Giovanni Francesco Gernelli Carrerinek a levelét olvasgatta, melyet a férfiú egy Pimpella nevű hölgyhöz írt. Az olasz 1686-ban, Buda ostromakor járt Magyarországon, vagyis nem olyan régen, állításai joggal tekinthetők manapság is aktuálisnak. Egy nép alapvetően nem változik meg háromszáz év alatt. Ezt írta az olasz humanista:

„A mai magyarok harcias és vad külsejűek. Kegyetlenek, büszkék, bosszúvágyók, egyenetlenkedők, fösvények és babonásak… Pórjaik durvák és ravaszak, továbbá képmutatók. A főurak viszont méltóságteljesek, ellenben pazarlók, és egyaránt gyűlölik a törököket és a németeket. A magyar nem józan nép….”

Herz megállt a kastély padlásszobájának nagytükre előtt, s aggályos figyelemmel bámulta magát. Jó tisztában lenni a dolgokkal. Ha ő személyesen, mint Herr Herz, azt is gondolta magáról, hogy szerény, nyíltszívű és barátságos, talán jóképű is, ráadásul egyetlen nap alatt a szívébe zárta a kedvesen mosolygó, segítőkész ittenieket, most ama belátással gyarapodott, hogy mindeközben, mint magyar, éppen az ellenkező jellemvonásokat is képviseli, vagyis tehát harcias, torzonborz külsejű, fösvény, ráadásképpen utálja az ittenieket.

A hímtag regénye

Sokáig tanácstalanok voltunk a kérdésben. Mindenféle különös példákról is van tudomásunk. Említhetjük például a hetvennégy esztendőt megélt szlovén Kocbát, akinek születése pillanatától tartott a merevedése, és e keménység nem enyhült élete egyetlen pillanatában sem, legyünk egészen őszinték, még a halála után is napokig tartott.

A legtöbb névvel, összesen hatszázharmincnégy különböző elnevezéssel egy görög vándorkereskedő, Szokratész   János hímtagját illették, s e meghökkentő mennyiségben nincsenek számon tartva azok a megegyező nevek – úgymint Tulipánfejű, Korbácsnyom, Mézköpőcske, Aranyvarangy, etc. – melyeket egymásról mit sem tudó zürichi, krakkói vagy bukaresti lányok, özvegyek adtak Szokratész János méltán oly népszerű hímtagjának.

A dán Karl Magnusson az 1626-os dessaui csatában elvesztette hímtagja felét, mégis termékeny maradt.

Ismerjük Janko, az albán kocsmáros történetét, aki egy éjszaka éppen tucatnyi nőt termékenyített meg.

A szlovák Kloska élete legnagyobb merevedése két és fél centimétert taksált, a féltekintetű kassai takácsmester mégis nyolc gyermek büszke édesapja volt.

A német Wilhelm Sorgénak halványkék volt a hímtagja, a lengyel Palaczky ágyékát méhek és darazsak dongták körül, a zsidó Jonathan hímtagja, akár a prófétáké egykoron, megérezte a vihart, a magyar Kiscsakő Árpádé viszont elbírta a parazsat, míg a horvát Emil Draskovicsnak, mint a kutyáknak, csont is nőtt a hímtagjában. Sokaknak mostak aranyat a vizeletéből, volt, aki írni tudott a hímtagjával, mások zenéltek vele, énekeltették…etc,etc.

A végtelenségig sorolhatnánk a különlegességeket, ám a példáknak még sincs köze a hímtag történeti lényegéhez. Köztudomású, hogy az élet alapvetően két összetevőből áll: az életből, valamint a halálból. A jó hímtagban is e két összetevő helyesen arányított egységét kell meglátnunk és kihasználnunk. Következésképpen ha csak élet van a hímtagban, mit sem ér az. Ha csak halál van benne, úgyszintén mit sem ér. Legyen tehát a hímtagban élet és halál is, legyen benne különös és általános is, de kellőképpen elvegyítve, és akkor mindenki megelégedésére szolgál, nemz és gyilkol majd, akár az Idő.

Tilalmak

….mert a tilalmak nem feltétlenül arra valók, hogy betartsák őket, hanem inkább, hogy tudjon róluk az ember. Hogy mikor rossz és helytelen, amit teszünk, s mikor nem az.

Azt lehet inkább mondani, hogy van a törvény és van a realitás, s e két tényező vonzásában halad az élet, bölcs egyensúlyt tartva vágyak és lehetőségek szorításában.

Férfiak, ha valamire vágynak

Néhány másodperc múlva belehasított Shell hiánya. Érezte, amint a vágyakozás dárdája felnyársalja. A vágyódáshoz a magány terhe társult, amelyről tudta, hogy képtelen elviselni. Miért vannak másik városban?

Kilencszer csengett a telefon, mire Shell felvette.

- Shell!

- Nem akartam felvenni.

- Légy a feleségem! Ezt akarom.

Hosszú csend.

- Nem bánhatsz így emberekkel, Lawrence.

- Nem leszel a feleségem?

- Olvastam a naplódat.

Ó, a hangja milyen gyönyörű! Álomtól spicces.

- A fenébe a naplómmal. Tudom, hogy fájdalmat okoztam neked. Kérlek, ne emlékezz rá.

- Aludni szeretnék.

- Ne tedd le.

- Nem teszem le- mondta Shell fáradtan. – Megvárom, míg elköszönsz.

- Szeretlek Shell.

Újabb hosszú hallgatás, és Breavman azt hitte, sírni hallja.

- Szeretlek. Komolyan.

- Kérlek menj el, nem lehetek az, akire szükséged van.

- Ez őrület, Shell, hogy így kell beszélgetnünk, négyszáz mérföld távolságból. New Yorkba megyek.

- Nem akarok várni rád, ha nem jössz.  Breavman még sosem hallotta ilyen keserűnek a  hangját. Ez kijózanította.

- Shell!

- Igen?

- Maradt még valami?

- Nem tudom.

- Majd beszélünk.

- Rendben, most jó éjszakát.

Régi hangján mondta, amely elfogadta Breavmant, és segített becsvágyaiban. Breavman elszomorodott tőle. Maga miatt, hogy kimerítette az érzést, amely a telefonhoz űzte. Nem kell már New Yorkba mennie.

Elodázva, mégis itt a vége

Nyár elején azt mondtuk: legyünk kíméletlenek. Nem akarlak látni, nem akarok hallani felőled. Szeretném ezt gyengédséggel ellenpontozni, mégsem teszem. Nem akarok kötöttséget. Újra akarom kezdeni. Azt hiszem, szeretlek, de a tabula rasa gondolatát még nálad is jobban. Mindezt azért tudom elmondani, mert ilyen közel kerültünk egymáshoz.

Elhagyni vagy maradni?

Mit árul el, ha vele marad? Nem merte felsorolni az együgyű jogcímeket. És most megízlelte a bűntudatot, amely majd akkor keríti hatalmába, amikor elhagyja. De nem akarta örökre elhagyni. Egyedül akart lenni, hogy érezhesse hiányát, hogy helyesen ítélhessen.

A költő

Sosem állította magáról, hogy költő, a munkájáról, hogy költészet. A tény, hogy a sorok nem érnek a lap széléig még nem garancia. A költészet ítélet, nem foglalkozás. Gyűlölt a verseléstechnikáról vitatkozni. A vers mocskos, véres, izzó dolog, amit először puszta kézzel kell megragadni. Egykor a tűz a Fényt ünnepelte, a piszok az Alázatosságot, a vér az Áldozatot. A költők most hivatásos tűznyelők, akik szabadúszóként járnak a karneválokra. A tűz hamar lecsúszik, és különösebben senki iránt sem tanúsít tiszteletet.

Általános férficsőd

Gordon és Shell beszélgetett. Gordon örömmel fogadta a beszélgetést, mert ez ismét csak a probléma irodalmi traktátuma volt. Mivel távol levő testüket a problémák közé sorolták, és megállapították gondjuk kiterjedését, még egy kis ideig be tudták pólyálni a házasságukat.

Gordon szavaival élve van egy jól megépített, kellemes házuk,  miért is rombolnák le csak azért, mert egyetlen szobába nem lehet belépni? Intelligens emberek, akik szeretik egymást, bizonyosan megtalálják a kulcsot. És mialatt józanul keresik a megoldást, nem szabad megfeledkezniük a többi szoba kijelöléséről sem.

….. Gordon metaforája szellemében Shell egyre inkább úgy találta, hogy máris egy romban élnek, és a zárt ajtó az ép elméhez és a pihenéshez vezető egyetlen bejárat. De Gordon nem azért csomagolta be takarosan a problémát, hogy megvizsgálja, hanem inkább azért, hogy a tengerbe hajítsa.

A nő feszengve figyeli a testét, mintha a szerelemért folytatott harcában megbízhatatlan szövetségese volna.

Szemét lehunyta a vágytól, nem Gordon, nem is a királyfi, hanem az emberszabású férfi után vágyakozott.

Barátnőinek is voltak problémáik. Egyikük a kihalt amerikai férfira köszöntötte a hetedik martiniját. A pohárköszöntők úrnője sajnálkozott az amerikai farmerek, vadőrök kihalása felett, és megsiratta a megbízható taxisofőröket, istállófiúkat és tejkihordókat, akiket pszichoanalitikusok és pszichés nyugatiak váltottak fel. Shellt nem derítette fel az általános férficsőd.

Bosszú

Talán azért tudja vele elképzelni a bosszút, mert ő titok, nem az élete része, de nem is egészen idegen. Mint amikor egy velünk egy városban lakóval egy idegen helyen találkozunk.

Ülhetnének egymás mellett, talán megfoghatná a kezét, és beszélgethetnének arról, milyen különösek a sors útjai. Nyár vége lévén, kart karba öltve sétálhatnának a Sherbrooke-on. Vigasztalásként Breavman felajánlhatná Lisának a társaságát és barátságát. Vagy azonnal lefeküdhetnének egymással. Köztes megoldás nincs.

Miként bántsuk egymást

Tamara és Breavman végzett a főiskolán. Megtépázott kapcsolatuknak már nem maradt kerete, így össze is omlott. Szerencséjük, hogy elválásuk mentes volt a keserűségtől. Mindketten torkig voltak már a fájdalommal. Mindketten vagy egy tucat más emberrel feküdtek le, és minden nevet tőrként forgattak. Barátok és ellenségek kínzónévsorát állították össze.

Szakítópróba

E kis szónoklat alatt hangja egyre jobban felhevült. Utolsó szavainál már majdnem őrjöngött. Már nem simogattam. Ridegen objektív kifejezéseitől felkavarodott a gyomrom.

- Mi a baj? – fordult felém. – Miért engedtél el?

- Miért kell mindig ezt tenned? Most szeretkeztünk. Miért nem éred be ezzel? Muszáj műtétet, boncolást végezned? Szexuális, meghitt, finomítás….Jézusom! Nem akarok mindent az emlékezetembe vésni. Néha-néha szeretnék egy kis meglepetést. Hova mész?

Előttem állt. Szája vonala megkeményedett a gyertyafényben.

- Meglepetést! Bolond vagy. Mint azok a férfiak, akikkel eddig volt dolgom. Ki akar sötétben, csendben, bekötött szemmel, betömött füllel szeretkezni? Férfiak, akik rám untak, akikre ráuntam. És kiakadsz, mert kettőnk számára valami mást szeretnék. Nem ismered a teremtés és az önkielégítés közötti különbséget. Pedig van különbség. Semmit sem értettél abból, amit mondtam.

- Halandzsa- ordítottam- Halandzsa, halandzsa.

Némaságba burkolództak. Az ágy olyan lett,mint egy börtön, amelyet árammal telített drótkerítés vesz körül. Breavman nemhogy otthagyni nem tudta, de moccanni is képtelen volt. Az a gondolat marcangolta, hogy ide tartozik, ehhez az ágyhoz, ahol gúzsba köti a némaság. Ezt érdemli, erre alkalmas csak.

Azt hajtogatta magában, hogy elég lenne kinyitnia a száját, és megszólalnia. Egyszerű. Szavakat kell mondania. Bármilyen megjegyzéssel, de meg kell törnie a csendet. Beszélnie kell a történetről. Bárcsak meg tudná rohamozni a csendet! Akkor barátságosan és szeretettel szeretkezhetnétek, és idegenekként beszélgethetnének reggelig.

-Azt akartad mondani vele, hogy véget akarsz vetni kettőnk kapcsolatának?

Bátor próbálkozás, gondolta Breavman. Most válaszolnom kellene. Majd azt felelem, hogy epésséggel akartam próbára tenni a szerelmét. Ő pedig így kiált fel: ó, igen, éppen ezt akartam hallani, és megölel, hogy bizonyítsa, gonoszsággal nem mentem semmire.

Az első szerető

-Tudom miért vagy lehangolt. Mert elmondtad.

- Igen. Kétszer is megszégyenítettem.

Még ennél is rosszabbat tett. Azt kívánta, bárcsak szeretné, olyan jó lehet szeretni, és ezt nem egyszer vagy ötször, de újra meg újra megmondani neki, mert tudta, hogy hosszú ideig vele lesz szobákban.

Felnőtté válás

A hét és tizenegy  éves kor közötti időszak az élet jelentős szakasza, tele unatkozással és felejtéssel. Állítólag ilyenkor veszítjük el lassan a képességünket, hogy beszélni tudjunk az állatok nyelvén, és a madarak nem szállnak már le az ablakpárkányunkra, hogy elcsevegjenek velünk. Ahogy szemünk hozzászokik a látáshoz, úgy vérteződik fel a csodálkozással szemben. Egykor sudár méretű fenyő magasságú virágok cserépméretűre zsugorodnak. Még a rettegés is csökken. A gyermekszoba óriásai és óriásasszonyai mogorva tanárokká és apákká töpörödnek.

KNYT

Egyik este megalapították a Könyörületes Nyárspolgárok Társaságát, és a tagok számát kettőre korlátozták. Megünnepelték a az új Cadillac ventilátorszárnyát, megvédték Hollywoodot, a slágerparádét, a padlószőnyeget, a polinéziai éttermeket, töretlen hűségükről biztosították a Gazdagok Társadalmát.

Düh

Az utolsó csepp nem tehet róla, hogy éppen ő az utolsó csepp, hiszen amúgy semmiben sem különbözik az előző cseppektől.
Talán éppen ezért érdemes visszafogni a dühünket, haragunkat, és igyekezni higgadtan dönteni, hogy vajon tényleg az előttünk álló, hozzánk szóló bosszantott-e fel minket annyira, vagy csak ő volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, amiben már volt egy csomó hozzá hasonló.

Értjük-e mint jelent a frusztráció?

A frusztráció pszichológiai szakszóként  és eredetileg latin közszóként is) nem valamiféle szorongást, lefojtást vagy egyéb általános kellemetlen érzést jelent. Ez a terminus kifejezetten akadályoztatást jelent. Aki mindent megtett célja elérésére, de nem sikerült neki elérnie a célt, az nem frusztrált. Aki lustaságból nem tett meg mindent, az sem. Frusztrációt az él át, aki külső akadályoztatás miatt nem tehetett meg minden tőle telhetőt, a célja érdekében, holott megpróbált mindent megtenni.

Vajon hányan használják megfelelően ezt a  fogalmat? Hányan tévednek akkor, amikor frusztrációt emlegetnek?
Vajon miért van az, hogy sok mindent elfogadunk hallomás alapján, és csak ritka esetekben járunk utána a kapott információknak, szavaknak, kifejezéseknek.
Túlságosan bízunk a másik ember tudásában?

Tervezés

A terv nem azért kell, hogy pontosan megvalósuljon, hanem azért,  hogy legyen. A tervek valamennyire önmegvalósító jóslatként viselkednek akkor is, ha a fejlesztés során már sohasem nézünk feléjük.

Őszintén belegondolva: igaz ez akkor is, ha éppen nem szoftverfejlesztésről beszélünk, hanem nagy általánosságban az Életben tervezhető dolgokról :).

Flow

A tökéletes élmény alapja, a flow, vagyis az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán magáért.

Nyolc jellemzője, akkor is ha némelyik csak rejtetten jelenik meg.
- Azonosulás a cselekvéssel, az ember annyira elmerül abban, amit csinál, hogy cselekedetei spontánná, szinte automatikussá válnak.
- Olyan feladat, amelyet még éppen meg tudunk oldani képességeink és felkészültségünk maximális mozgósításával.
- Világos célok
- Azonnal és egyértelmű visszajelzés az eredményről.
- Tökéletes koncentráció a tevékenységre.
- A kontroll feladása, a flow állapotában az ember nem fél attól, hogy elveszíti a kontrollt a dolgok menete felett. Csakis a jelenre koncentrál, az adott pillanat tökéletességére.
- Az Én-tudat elvesztése.
- Az időérzék ideiglenes elvesztése.

Varázsige

A költészet nem más, mint varázslat. A versforma, a rím, a ritmus mind csak segédeszköz - a lényeg, hogy a vers: varázsige. Ez különbözteti meg a prózától. Ezért van az, hogy a verset szóról szóra érdemes tudni, miközben a prózát bőven elég tartalmilag felidézni, akámilyen csodálatos stílusa is van. Egy-egy vers pontos megtanulása valójában nem irodalmi ismerteinket bővíti, hanem a varázsigék iránti fogékonyságunkat  fejleszti, befogadóként is, és talán valamikor majd mesterként is.

Alapérzelmek

Az alapérzelmek közül hiányzik a szeretet. Ezt az érzelmet még amikor hirtelen járja át az embert, akkor sem ismerjük egyértelműen fel arckifejezés alapján, és nem tartozik hozzá többé-kevésbé egyértelmű élettani mintázat sem.
A szeretet nem szerepel a standard természettudományos eszközökkel jól megragadható, minden emberre többé-kevésbé egységes módon működő érzelmek között. Ez az alapvetően fontos érzelem valahogy egészen más anyagból van szőve, mint az alapérzelmek.